Tanári beszámoló Milánó

Időben elkezdtük a szervezést, a csapat elég gyorsan összeállt és október 29-én kora reggel elindultunk Milánó irányába. Az autóbuszon 14-15 órát töltöttünk ami mindenkinek fárasztó volt. Este érkeztünk meg a kempingbe ahol megkaptuk a házkulcsokat. A mobilházak jól fűtöttek voltak. Elfoglaltuk a szállást majd egy rövid megbeszélést tartottunk a legalapvetőbb szabályokról a tanulókkal. Vacsorát követően mindenki gyorsan nyugovóra tért mert nagyon elfáradtunk az úton. Következő nap vasárnap volt, amikor semmi hivatalos programunk nem volt ezért városnézést tartottunk.

Megtekintettük a dóm teret és környékét, ahol nagyon sok érdekességet láttunk, például a tanulóknak lehetősége volt megtekinteni a régi piacteret, a II. Viktor Emánuel csarnokot és a környező üzleteket is. Természetesen a McDonald’s volt a legnépszerűbb a rendelkezésre álló vendéglátóhelyek közül.

Hétfőn reggel volt a first meeting ahol mindenki választ kaphatott a kérdéseire illetve tájékoztatást kapott a szabályokról, feladatokról, szerepekről. Délután a munkahelyeket néztük meg, az ápolók munkahelyét Monzában, illetve a logisztikusok munkahelyét Milánóban. A tanulókat mindkét helyen nagyon lelkesen és nagyon pozitívan fogadták, lehetőség volt kérdéseket feltenni és mindenki választ is kapott mindegyikre.

Kedden reggel meg is kezdődtek a dolgos hétköznapok. Az első egy-két napban voltak  kommunikációban nehézségek, de azokat sikerült áthidalni. Mire a második meetingre sor került addigra elmondhattuk hogy mindenki beilleszkedett, illetve hasznos munkát tudott végezni. A hétközi munkák általában eléggé kifárasztották a tanulókat, különösen az utazás, ami nagyon hosszú volt naponta, ezért a hétköznapokon nem sok szabadidős programot szerveztünk. A praktikus dolgok, például bevásárlás illetve a pihenés volt a legfontosabb Az első napokban leginkább a beszélgetés, ismerkedés volt az esti program. Hamarosan következett november elseje, ami itt is munkaszüneti nap, ezért a tanulók nem mentek dolgozni. Előző este Halloween party volt a kempingben amire meghívtak bennünket is, illetve a belépődíjat is elengedték. Mindenki nagy örömmel és nagyon vidáman vett részt a rendezvényen, bár kicsit sajnáltuk hogy jelmezzel nem készültünk, de a rendelkezésünkre álló eszközökkel ezt a problémát is sikeresen megoldottuk. A hétköznapok során a résztvevők egyre inkább beletanultak a munkahelyi feladatokba, és a közlekedésbe, praktikus ismeretekbe.

A munkahelyeken mind az ott dolgozók mind pedig a kliensek nagyon meg voltak elégedve tanulóinkkal. A hétvégén volt Erasmus által szervezett program, a Sforza kastély megtekintése. A kastély nagyon tetszett a tanulóknak az eredetileg tervezettnél sokkal több időt kellett töltenünk ott mert annyira sok látnivaló volt, olyan érdekes kiállítások voltak, illetve maga az épület is nagyon figyelemreméltó. Következő hétvégén ugyancsak Erasmus szervezésben a Leonardo da Vinci Technológiai Múzeumba látogattunk el. Ez is igen nagy élmény volt a tanulók számára, illetve természetesen a kísérő tanároknak is. Hétvégéken amikor nem volt szervezett program az Evolvo által adott lista alapján végig látogattuk az összes nevezetességet, amit számunkra javasoltak, természetesen azokkal a tanulókkal akik érdeklődtek ez iránt. Megismerkedtünk az olasz gasztronómiával, illetve cukrászattal megtekintettük a Naviglit, A Szent Viktor templomot, a Madonna della providenza a templomot, sétáltunk a San Babila környékén, illetve felfedeztük Milánó frekventált és kevéssé ismert részeit is. Ebben nagy segítségünkre volt hogy a tömegközlekedést korlátlanul használhattuk.

Esténként a szállásunkon megismerkedhettünk más Erasmus csoportokkal Magyarországról, illetve olasz valamint más nemzetiségű kemping vendégekkel is. Lakókörnyezetünkben a Quinto Romano negyedben egy idő után eléggé ismertté váltunk, az üzletekben kávézókban jó ismerősként köszöntöttek bennünket. A három hét elteltével mindenki nagyon sajnálta hogy így rohan az idő, szívesen maradtunk volna még. A tanulók értékelése a munkahelyek részéről nagyon jó lett, több tanulónk is kapott ajánlatot arra hogy nagykorúsága, illetve az iskola befejezése után szívesen látnák munkatársaik között. Összességében a tanulók nagyon lelkesen nagyon pozitívan álltak hozzá a munkahelyekhez, az olasz kultúra és társadalom megismeréséhez, illetve mindenki érdeklődési körének és habitusának megfelelően megismerkedett a mindennapi élet, az olasz mentalitás, gasztronómia, építészet, művészetek, kultúra és tudomány fontos elemeivel. A záró meetingen, az utolsó hét péntekén, mindenki megkapta az értékelő lapját, illetve az Europass bizonyítványát, aminek mindenki nagyon örült.

 Mivel csak vasárnap jöttünk haza, így a szombati nap mindenki számára lehetőséget biztosított arra, hogy még egy utolsó pillantást vessünk Milánóra, beszerezzük a családtagok számára az apró ajándékokat illetve megtekintsük azt a látnivalót amit még beterveztünk. November 20- án kora hajnalban indult a busz és az odaúthoz hasonlóan elég hosszú és fárasztó út után szerencsésen hazaérkeztünk. A tanulók nagymértékben fejlődtek az önellátás, a munkatapasztalatok, a nyitottság más emberek más népek kultúrája megismerésében és ennek a tapasztalatnak, illetve ismeretnek bizonyos hogy hasznát fogják venni, akár Magyarországon akár Olaszországban vagy más uniós tagállamban. A megtapasztalt hozzáállás, szemlélet, szakmaiság multinacionális környezetben is hasznos lehet, de a szakképzés során a gyakorlati oktatásban a gyakorló helyeken közvetlenül is hasznosítható.